Lecsó

Papp Levente

1969-ben született Békéscsabán. A család 1981-ben Nyíregyházára költözött. 16 éves korában kezdett el gitározni, első tanára Vannai László volt. Még abban az évben Anzix névvel megalakította első, tiszavirág életű zenekarát. 1986 tavaszán csatlakozott a később kultusz-zenekarrá terebélyesedett Hétfő Este Blues Band nevű nyíregyházi formációhoz, aminek 25 évig volt basszusgitárosa.

A Hétfő Este Blues Banddal számtalan klubban és fesztiválon koncertezett Magyarországon és a határon túl egyaránt. A HEBB mellett – ahol szerzőtársként két hanglemezen is közreműködött – több zenekarban is megfordult. Tíz évig játszott a Slowband nevű akusztikus blues formációban, több alkalommal zenéltek együtt Takáts Tamással is.

Tagja és szerzője volt a Szüret utcza nevű smoothjazz csapatnak, a Fire nevű Jimi Hendrix emlékzenekarnak, a Media noche és a Parranda latinjazz formációknak. A HEBB 2012-ben történt feloszlása után gitáros és dobos társával létrehozták a Karmapirin zenekart. A zenekar megalapításakor azt a célt tűzte ki, hogy megismertesse a fiatalabb generációkkal a blues, bluesrock és a rockzene hangzásvilágát, ezért a szerzeményeket pop-os dallamokkal fűszerezték. Öccse, Papp Szabolcs, a budapesti Supernem zenekar basszusgitárosa és frontembere, zenei irányultságának kialakulását a kezdetekben Levente zenekarai segítették.

Egyedi, karakteres játékát olyan példaképek határozták meg, mint Póka Egon, Cliff Williams, Darryl Jones, Todd Smallie, Dylan Wilson vagy Noel Redding. Kedvenc előadói közé tartozik Eric Clapton, Stevie Ray Vaughan, Jimi Hendrix, Philip Sayce, John Mayer és a Rolling Stones.

<< vissza

KÖVESS MINKET!