Dióhéjban a Karmapirinről!

A KARMAPIRIN zenekar a nyíregyházi Szüret Alkotóműhely vezető zenekara. A most 4 éves formáció az elmúlt években több átalakuláson ment keresztül. Korábban Mankó Éva és Oláh Ibolya is énekelt a zenekarban, 2014. nyarától Szakos Andrea tölti be a frontember szerepét.

A tiszavasvári lány a Megasztár 6. szériájában Radics Gigivel párbajozott a győzelemért, végül előkelő második helyezést ért el. Az énekesnő dalszerzőként és szövegíróként is dolgozik. A KARMAPIRIN szerepelt már a Magyar Rádió MR2 Akusztik című műsorában, az A38 hajón felvett koncertjét többször közvetítette a Petőfi TV, 2014-ben Nyíregyháza városát képviselte a budapesti Magyar Dal Napja elnevezésű rendezvényen, évente több mint 30 koncertet ad az ország klubjaiban és fesztiváljain, határon túli fesztiválok rendszeres fellépője.

A zenekar a Kowalsky meg a Vega produkció hivatalos előzenekara (2014, 2016). A KARMAPIRIN kizárólag magyar nyelvű, saját szerzeményeket játszik.

A banda jelenleg a 2017-ben megjelenő első lemezén dolgozik. A színpadon felszabaduló sistergő energiáknak köszönhetően minden KARMAPIRIN koncert felejthetetlen élmény!




ELŐZŐ TAGOK

2012-2013 Mankó Éva - ének
2013-2014 Oláh Ibolya - ének
2012-2016 Nagy Péter - billentyűk
2012-2016 Tomasószky Zoltán - gitárok
TAGOK

Szakos Andrea - ének
Király István - gitárok
Papp Levente - basszusok
Zombor Szabolcs - dobok
KONCERTSZERVEZÉS

Zombor Szabolcs
+36 30 229-9637
rokaelvtars@gmail.com

KLIKK A KÉPEKRE HA TÖBBET IS MEGTUDNÁL RÓLUNK!

KÖVESS MINKET!